Kiderült, mennyit keresnek a határvadászok: te elmennél ennyiért védeni a határt?

“Most Magyarország biztonsága az első, és azoknak a rendőröknek, katonáknak és határvadászoknak a megbecsülése, akik a magyar emberek védelmét választják hivatásuknak.

A kormány ezért tovább emeli a rendőrök és a katonák bérét, valamint megállapította a határvadászok bérét is” – írja az MTI-hez eljuttatott közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A tájékoztatás szerint az újabb béremelés két lépcsőben valósul meg: az első idén szeptember 1-jén, a második 2024. január 1-jén jön. A rendőrök és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjainak fizetése (az összegek bruttóban értendők):

Az első ütemben átlagosan bruttó 116 916 forinttal nő az érintettek bére. Így a pályakezdő fizetés a tiszthelyetteseknél szeptembertől az eddigi 267 000 forint helyett 384 000 forint lesz, a pályakezdő tisztek pedig az eddigi 393 000 forint helyett 510 000 forintot kapnak majd.

Nemcsak a rendőrök, hanem a katonák bére is tovább nő. A katonák újabb béremelése – a rendőrökhöz hasonlóan – két lépcsőben valósul meg. Idén szeptembertől, majd 2024. januárjától jelentős illetményemelésben részesülnek – írják.

2022-ben a hivatásos, a szerződéses és a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák illetményének megemelésére mintegy 11,2 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.

2023-ban az emelés megtartása érdekében biztosított lesz 49,1 milliárd forint keretösszeg, majd 2024. januárjától az illetményemelésre további 32,8 milliárd forint keretösszeg kerül betervezésre – írják.

Ez azt jelenti, hogy egy kezdő közkatona jelenlegi 280.343 Ft-os illetménye, 2022. szeptemberétől 399.180 Ft-ra, 2024. januárjától 439.098 Ft-ra, míg egy kezdő őrmester illetménye a jelenlegi 375.064 Ft-ról, 2022. szeptemberétől 421.834 Ft-ra, 2024. januárjától 509.287 Ft-ra emelkedik.

A szeptembertől működő Határvadász Ezred fizetését is megállapították:

A határvadászra a rendvédelmi hivatásos állomány más tagjaihoz hasonló jogosultságok érvényesek, a feladataik ellátásához szükséges képzés időtartama alatt 300.000 Ft illetményre jogosultak, a határvadász feladatok tényleges megkezdését követően pedig megközelítőleg 400.000 Ft illetményre számíthatnak.

Az újabb rendvédelmi és honvédelmi béremelésre és a határvadászokra idén összesen közel 52 milliárd forintot biztosít a kormány.

Te elmennél ennyiért határvadásznak? Mit gondolsz a mostani fizetésekről? Írd meg kommentben, a Facebookon! 

(Forrás: MTI)