Kiderült, mekkora büntetést kell fizetned, ha hétfőtől nem viselsz maszkot buszon vagy vonaton

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy hétfőtől újra kötelezővé teszik a maszkviselést a közösségi közlekedés járművein és a megállókban.

A MÁV-Volán-csoport már ki is adta közleményét a témában, amiből kiderül, mekkora büntetésre számíthat az, aki nem teszi fel a maszkot.

“A kormány döntésének megfelelően újra maszkhordási kötelezettség lép életbe a MÁV-Volán-csoportnál. November 1-jétől a közlekedési járműveken, a MÁV, a MÁV-HÉV, valamint a Volánbusz állomásainak, megállóinak zárt és nyitott területein egyaránt kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása.

Ennek megfelelően a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy (ezt hivatalos dokumentummal igazolni szükséges) kivételével mindenki köteles a közösségi eszközön és minden olyan zárt helyiségben és nyitott területen, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok orvosi-, munkavédelmi-, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

A társaságok felhívják a figyelmet arra, hogy a szabályszegő utasra, ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki.

A közlekedési szolgáltatók továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

A koronavírus terjedésének megakadályozásában legjobb eszköz a védőoltás, az önkéntes és ingyenes oltás felvételével nem csak saját, hanem családunk és barátaink egészségének megőrzését is támogatjuk” – olvasható a közleményben.

Mindez tehát azt jelenti, hogy amennyiben nem viselsz maszkot a közösségi közlekedés járatain, úgy 8000 Ft-ra büntethetnek.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság)