Két szomszédos ország is fokozatosan enyhít a járványügyi szabályokon: Horvátországban az edzőtermek is kinyithatnak

Horvátország és Szlovénia is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon – közölte a két ország kormánya csütörtökön.

Horvátországban szigorú járványügyi intézkedések mellett hétfőtől kinyithatnak az edzőtermek, a kaszinók, a fogadóirodák, a nyelviskolák és a különböző műhelyek, valamint engedélyezik a kávézók számára italok árusítását elvitelre – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, a kabinet ülését követően.

Hozzátette: az intézkedések március 1-jéig lesznek érvényben, a vállalkozók pedig februárra megkapják az állami támogatásokat.

Azon vállalkozók számára, akik a járványügyi intézkedések miatt legalább 14 napig nem nyithatnak ki egy adott hónapban, az állam kifizeti a dolgozók minimálbérét, valamint az üzletek bérleti díjának egy részét is támogatja.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 376 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 236 709-et. Egy nap alatt 25 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5263-ra emelkedett. Kórházban 1029 beteget ápolnak, közülük 88-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2550.

A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 1385-tel 177 181-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában tíz beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3677-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 828-an vannak kórházban, 157-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 13 803.

A kormány közlése szerint az országban csökkent a napi koronavírus-fertőzöttségi esetszám és a kórházban kezelt betegek számának átlaga, a mutatók pedig elérték azt a határt, amely alapján a kabinet ismét enyhíthet a járványügyi intézkedéseken.

A Ljubljana által januárban elfogadott ütemterv szerint – amennyiben heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma – az általános iskolák felső tagozatos osztályaiban és a végzős középiskolás osztályokban is megkezdődhet a tantermi oktatás. Legfeljebb tíz főig szemináriumokat és vizsgákat is lehet tartani az egyetemeken. További szolgáltatások és üzletek nyithatnak meg, a gyülekezés azonban legfeljebb tíz főig lesz megengedve. Feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat is.

A kormány lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy a munkavállalók kiválthassák az egy hétnél nem régebbi PCR- vagy antigén tesztet oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy már átestek a fertőzésen. Ugyanezen igazolásokkal karantén nélkül be is lehet utazni Szlovéniába.

Az új határátlépési szabályozás szombattól, a többi enyhítés hétfőtől lép érvénybe. A kormány eltörölte azt a rendeletét is, mely szerint egyes szolgáltatásokat csak azok vehetnek igénybe, akik rendelkeznek 24 óránál nem régebbi PCR- vagy antigén teszttel.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)