Jogerős ítélet született UFO Zsolti ügyében, durva, mennyit kapott

Az UFO együttes a 90-es évek végén 2000-es évek elején példátlanul sikeres volt, slágereiknek se szeri, se száma: Szerelemdoktor, Napolaj, Katonadolog, és bőven folytathatnánk még a sort.

Az együttes frontembere, Zsolti azonban zűrös ügyekbe keveredett az elmúlt években, a bíróság most hozta meg a jogerős ítéletet vele kapcsolatban.

A táblabíróság helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét és több rendbeli kerítésben, csalásban, valamint kitartottság bűntettében is bűnösnek mondta ki a zenészt, és a korábban kiszabott hárommilliós pénzbüntetés mellett, 2, 7 milliós vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

Jogerősen két év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte őt a Fővárosi Ítélőtábla. Zsolti három „ügyfelétől” megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, azonban azokat magára és az együttesre költötte – derül ki a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményéből.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!