Itt a totális adok-kapok: rendkívüli vizsgálat indult a Ryanair ellen
|A kormány „elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja,” hogy a vállalat az „extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra,” a vezetés hangneme pedig „megengedhetetlen” – jelentették ki.
Azzal, hogy a különadót az utasokkal fizettetnék meg, a cég újabb extraprofit beszedését célozza – írja az Igazságügyi Minisztérium közleménye.
„Különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát” – teszik hozzá.
Kiemelik, hogy a Ryanairrel kapcsolatban nemcsak az extraprofit-különadó áthárításával kapcsolatos bejelentések érkeztek, hanem „a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint minden évben számos fogyasztói panasz is érkezik a légitársasággal szemben.
Többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal való kommunikációval kapcsolatban.”
„Az a hangnem, amit a Ryanair vezetése ütött meg a magyar kormánnyal szemben az elmúlt napokban, a panaszok alapján általánosan előfordul a cég részéről az utazóközönséggel szemben is, ami megengedhetetlen” – áll a közlésben.
A Minisztérium úgy véli, a Ryanair bocsánatkéréssel tartozik, elsősorban az utazóknak.
„A panaszok száma és súlya hatékony kivizsgálást igényel a jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében.
Különösen indokolt a határozott fellépés, mivel a koronavírus-világjárvány után megnövekedett utazási kedv visszaélésekre adhat lehetőséget a légitársaságoknak a kiszolgáltatott fogyasztók ellenében.
A jövőbeli panaszok megelőzése érdekében a Ryanair-ügyben a kormányhivatal folytatja a hatósági vizsgálatot, és a panaszok nagy száma miatt a fogyasztóvédelemért felelős miniszter, Varga Judit a társasággal szemben soron kívüli témavizsgálatot rendel el – számolt be az MTI.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI, kiemelt kép: Shutterstock)