Így él Szíj Melinda 10 évvel a Megasztár után: kiderült, mit dolgozik és megmutatta szerelmét is

10 évvel ezelőtt tűnt fel a Megasztár ötödik évadában Szíj Melinda.

Az akkori versenyzők közül kevesen maradtak meg az emberek emlékezetében, ám a különleges stílusú énekesnőre a mai napig emlékszünk, annak ellenére, hogy ritkán ad interjút és még ritkábban vállal tévés szereplést.

Szíj Melinda legelső lemeze 2011-ben rögtön aranylemez lett. A Foltos úton című korong négy hétig vezette az eladási listákat.

Az énekesnő a Mokka stábját vidéki otthonában fogadta, ahol párjával él.

Kék pulóverét és csíkos bevásárlótáskáját maga mögött hagyta, de a mai napig szívesen emlékszik ere az időszakra, és örül annak, hogy az emberek nem felejtették el.

Az éneklést sem hagyta teljesen abba, emellett pedig jogi asszisztensként dolgozik egy cégnél.

Szerelmét is a Megasztárnak köszönheti, hiszen mostani párja, Attila is a műsorban látta meg először Melindát.

Noha az énekesnő először elutasította a férfi közeledését, végül mégis egymásra találtak és már közel tíz éve együtt vannak.

Itt meghallgathatod a teljes interjút:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!