Horváth Charlie őszintén beszélt a milliós támogatásokról: “aki követ mer ránk dobni, az azt értse meg, hogy…”

A világjárvány kitörése óta a zenészek roppant nehéz helyzetbe kerültek, hiszen őket különösen próbára tette az, hogy nem lehet tömegrendezvényeket tartani: a nagy koncertek kivétel nélkül elmaradtak.

Horváth Charlie-nak is teljesen átalakult a nyara és az elkövetkezendő hónapok szintén nem a megszokott mederben zajlanak majd. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy központilag támogatott raktárkoncertet tartsanak. Minderről így nyilatkozott:

“Június közepe óta, mióta engedélyezték az ötszáz fő alatti bulikat, több kis bulit is lenyomtunk, de aki követ mer ránk dobni, az azt értse meg, hogy idén így is ötven koncertünk maradt el, és ebből most visszajön egy, amit rendesen megfizetnek, de ebben a szakmában tényleg mindenki kifogyott a pénztárcájából.

Gondolkodtam rajta, elfogadjuk-e a lehetőséget, de arra jutottam, hogy igen, mert megérdemeljük. Mi ebből élünk, és ha nem kapunk pénzt, kaját se tudunk venni” – magyarázta Charlie a Blikknek.

Körülbelül 150 együttes/zenész részesült a központilag nyújtott 7,5 milliárd forintos támogatásból és egy produkció átéagban 15 millió forintot kap az online és az M2 közszolgálati csatornán is nyomon követhető “raktárkoncertekért”.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!