Heteken belül a 10 év körüli gyerekeknek közlekedési alapvizsgát kell tenniük: itt vannak a részletek, mit kell tudni a tesztről

Alig két hét van hátra a közlekedési alapvizsga megnyitásáig, amelynek célja, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.

A közlemény szerint a vizsga a 4-7. osztályos tanulók számára lesz elérhető, de a gyakorló kérdéssort most bárki kitöltheti online.

Hozzátették, a vizsga tudásbázisa a Közlekedő kisokos oktatófüzeten alapul, amelynek legfontosabb célja, hogy akár az iskolákban tanórákon, akár otthon a gyerekek minél több ismeretet kapjanak a közlekedési szabályokról a biztonságosabb önálló közlekedés érdekében.

Azt írták, hogy a munkafüzet nyomtatott verziója eddig majdnem 380 ezer általános iskolás tanulóhoz jutott el, digitális változata pedig 2019 őszén készült el, melynek köszönhetően az oktatási anyagot ma már sokan tudják használni akár okostáblákon is a KRÉTA-rendszerén keresztül.

Felhívták a figyelmet, hogy a 4-5. évfolyamon a közlekedési alapvizsga letétele elvárt, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott.

A diákok a közlekedési tudáspróbának március 1-12. között hetente egyszer futhatnak neki, és a sikeresen teljesítő, legalább 80 százalékos eredményt elérő tanulók névre szóló tanúsítványt kapnak.

Ha valakinek nem sikerül teljesíteni a tudáspróbát március elején, akkor a tavaszi szünet után, április 19-30. között újra próbálkozhat – tették hozzá.

A tudáspróbához kapcsolódó gyakorlótesztek kitöltésére, valamint a hozzá kapcsolódó segédanyag lementésére már nem csak az eKréta rendszerében, hanem egy publikus weboldalon keresztül is van lehetőség, amely ezen a címen érhető el

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla! 

(Forrás: MTI)