Hatalmasat csalódott régi barátjában Lagzi Lajcsi: úgy érzi az az ember, akiben évekig megbízott, végül elárulta őt

Keserű tapasztalatáról mesélt Lagzi Lajcsi, aki elmondása szerint egy jó barátjában volt kénytelen nagyot csalódni.

Úgy indult a dolog, hogy a zenész lánya, Bogika azt álmodta, hogy édesapja hatalmas közönség előtt trombitál. Lajcsi szerette volna valóra váltani kislánya álmát, ezért felhívta régi barátját, Nyári Károlyt, hogy hadd léphessen fel az egyik koncertjén.

Károly azonban még vissza se hívta Galambos Lajost, legalább is Lajcsi így emlékszik a történtekre, amit el is mesélt a Blikknek:

“Fáj, hogy szívességet kértem, és annyi sem volt benne, hogy visszahívjon és azt mondja: nem megy. Egyszerűen eltűnt, azóta sem adott erre magyarázatot. Az árulás és a hátbatámadás fáj a legjobban. Erről nem is akartam sokáig beszélni, de hatvanéves leszek nemsokára, és nem akarok több sérelmet, sebet cipelni. Bántott, hogy talán a börtön miatt nem nyújtott segítséget az a barátom, aki az esküvőmön is ott volt, akit mindig támogattam és azt hittem, én is számíthatok rá. Amit ő tett, azt árulásnak tekintem” – mondta szomorúan Galambos Lajos.

Nyári Károly azonban másképp emlékszik:

“Nem emlékszem, hogy Lajcsi valaha is megkeresett volna azzal, hogy szeretne nálam fellépni. Örömmel mondtam volna igent. Szerintem mi most is jó barátságban vagyunk. Azóta többször találkoztunk, nem éreztem rajta, hogy bántaná valami vagy neheztelne rám, ezt a témát sem hozta fel soha nekem” – nyilatkozta a Blikknek Nyári Károly.

Reméljük, hogy a két zenész meg tudja beszélni a történteket és végre tisztázhatják a különböző félreértéseket.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!