Ha nyaralni mennél, ezekbe az országokba utazhatsz a védettségi igazolvány felmutatásával: itt a lista

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, újabb országgal bővült azoknak a helyeknek a listája, ahová csupán védettségi igazolvány szükséges, nem kell pluszban se PCR-teszt, se karanténkötelezettség, ha utazni szeretnénk.

Immáron Horvátország, Szerbia, Montenegró, Szlovénia, Törökország, Észak-Macedónia és Bahrein is elfogadja a magyar védettségi igazolványt, erről hivatalos megállapodás is született.

Habár hivatalos megállapodás eddig még nem született, ezeken az országokon kívül még Románia elismeri a magyar oltási igazolásokat.

Természetesen az elkövetkezendő napokban, hetekben minden valószínűség szerint újabb országokkal fog bővülni a lista, illetve valamikor a nyár folyamán megszülethet egy egységes, Európai Uniós védettségi igazolvány is.

Figyeljük majd az ezzel kapcsolatos történéseket, és természetesen írni fogunk róla, ha fontos fejlemény születik az ügyben. Bízunk benne, hogy nyárig még több országba utazhatunk majd pusztán a védettségi igazolványunk felmutatásával.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!