Gulyás Gergely meglepően optimista választ adott arra a kérdésre, hogy mikor ehetünk végre egy étterem teraszán

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délelőtt egy online fogadóórán vett részt Pokorni Zoltánnal és Fürjes Balázzsal együtt.

A fogadóórán több fontos téma is szóba került, például, hogy miért rendez Magyarország a korlátozások alatt is nemzetközi sporteseményeket.

Gulyás Gergely az atv.hu tudósítása alapján erre az alábbiakat válaszolta: “Ahhoz képest, hogy milyen tervek voltak, lemondtunk nagyon sok rendezvényt, amiket pedig megrendezünk azok döntően olimpiai kvalifikációs versenyek, ezek kizárólag zárt kapuk mögött rendezhetőek meg. A járványügyi protokoll rendkívül szigorú” – közölte a miniszter.

Arra a kérdésre pedig, hogy mikor ebédelhetünk már végre egy étterem teraszán, ezt a meglepően optimista választ adta: „Nehéz kérdés. Azt merném ma mondani, hogy áprilisban mindenképpen” – persze azért azt hozzátette, hogy „minden jövőre vonatkozó prognózis amúgy is bizonytalan, most különösen az”.

Mindenesetre nagyon reméljük, hogy igaza lesz a miniszternek és áprilisban már ehetünk étteremben, legalább a teraszon.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!