Gulyás Gergely bejelentette, mikor jönnek az újabb lazítások és mikortól lehet ismét lagzikat tartani:

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a május 13-i, csütörtökön megtartott kormányinfón elmondta, eddig immár 4 420 000 ember kapta meg Magyarországon legalább az első oltását.

A mostani számítások szerint a pünkösd utáni első héten, előre láthatólag május 27-én vagy 28-án fogjuk elérni az 5 000 000 első oltást, ekkortól jöhetnek az újabb lazítások. Mindez azt jelenti, hogy a kormány a jövő héten fog az újabb enyhítésekről dönteni, melyek majd május végétől léphetnek hatályba.

A miniszter azt már most közölte, hogy május 28-ától a lakodalmak megtartására is van lehetőség.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette, hogy június 1-től a táborok, gyermektáborok megtartása is lehetővé válik.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány arról is döntést hozott, hogy minden magyar állampolgár, aki külföldön valamely EU-tagállamban, NATO, OECD-tagállamban, vagy Oroszországon, vagy Kínában kapta meg az oltást, akkor a külföldi igazolások bemutatása után a Kormányhivatalokban kaphat magyar védettségi igazolványt is.

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!