Fogmosás után a kislány kékülő ajkakkal rohant édesanyjához: már nem tudták megmenteni, az anya mindenkit figyelmeztet

Az édesanya, bár kislánya után mély gyászba burkolózott, mégis úgy érzi, el kell mondania szomorú történetét, mert szeretné megóvni a többi szülőt és gyermeket attól, hogy az ő sorsára jussanak.

A 11 éves Denise egy olyan fogkrém használata miatt vesztette életét, amelynek összetevői között tejszármazékok is megtalálhatóak voltak, ugyanis a kislány már hosszú ideje súlyos allergiával küzdött, melyet a tejtermékek váltottak ki.

Denise Saldat éppen 15 éves nővérével mosta a fogát West Covina-i otthonukban, amikor megtörtént a baj:

A kislány sírva szaladt ki a fürdőszobából édesanyjához, akinek már kékülő ajkaival közölte, hogy nem kap rendesen levegőt.

„Eszembe sem jutott, hogy megnézzem az összetevőket – mondta az Allergic Livingnek. – Nagyon örült, hogy különleges fogkrémet kapott. Hiába nyugtatgatnak az ismerőseim, úgy érzem, cserbenhagytam őt.”

Ő volt az én napsugaram, életem fénye” – mondta elvesztett lányáról az édesanya. Monique arra figyelmeztette a hasonló problémákkal küzdő gyerekek szüleit, ne kövessék el azt a hibát, amit ő.

„Olvassanak el mindent. Ne lustuljanak el csak azért, mert pár évet lehúztak komolyabb probléma nélkül!”

Érdemes nemcsak fogrémnél, hanem bármilyen más termék esetében elolvasni az összetevőket, különösen akkor, ha allergiásak vagyunk valamire.

Ezt a videót az elhunyt kislány emlékére állították össze:

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!