A férj és a feleség is sírva fakadt örömében mikor hármasikreik születtek: 7 hónap múlva az orvos elhaló hangon közölte, mit lát

Julie és David Grygla kapcsolata maga volt a boldogság. Nagyon szerelmesek voltak egymásba, házasságukat pedig nem akadályozta meg semmi.

A kezdeti sikertelen próbálkozások után, két évvel az esküvőt követően Julie teherbe is esett! Már ekkor nagyon boldog volt a pár, hát még, mikor megtudták, hogy nem is egy, hanem három magzatot hord Julie a szíve alatt, hármasikreik lesznek!

Aztán jött a szomorú hír, mikor az orvos közölte, hogy iker-iker transzfúziós szindróma, azaz TTS lépett fel a két egypetéjű ikerbaba esetében.

Ez egy olyan állapot, amikor a két magzat keringése a közös méhlepényen keresztül érösszeköttetések útján kapcsolatban áll egymással.

Ez mindkét magzatra veszélyes. A donor növekedése lelassul, csökken a magzatvízének mennyisége. A reipiens magzatnál szívproblémák léphetnek fel.

Kezelés nélkül a magzatok nagy része méhen belül vagy rövidesen a születést követően meghal, az életben maradt gyermekeknél gyakran alakulnak ki súlyos idegrendszeri problémák.

Végül azonban műtéti úton azonban sikerült orvosolni a problémát, mindhárom csöppség, Abraham, Brady és Christian is egészségesen jöttek a világra.

Aztán alig több mint hét hónap múlva Julie széles mosollyal a száján egy újabb pozitív terhességi tesztet mutatott férjének, Davidnek! Az orvos pedig hamarosan olyan hírrel szolgált, amire egyikük sem volt felkészülve. Az asszony ismét ikreket vár, ezúttal két babával terhes!

Így még másfél év sem telt el a hármasikrek születése óta, amikor Julie és David újabb ikreket köszönthetett a családban, ezúttal két leányzót, Emilyt és Elizát! Ők is makk egészségesek szerencsére.

Nagyon gratulálunk a babákhoz! Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!