Ezen a képen láthatod Berkiék babájának arcát is! Krisztián elárulta: “Amikor rám rakták a babát, eszembe jutott a…”

Berkiék szülése még mindig lázban tartja az országot, legutóbb Istenes Bence fakadt ki a műsorában, ízléstelennek és felháborítónak nevezve a szülésről történt (pénzért megtekinthető) élő közvetítést.

Ha kíváncsi vagy arra, mit mondott Bence, és hogy el tudná-e képzelni mindezt a saját babájánál, azt IDE KATTINTVA megtudhatod.

A Hot! magazin részletesen is beszámol Berkiék szülésének a körülményeiről, kiderült, hogy nem ment minden simán a szülőszobában!

Mikor ugyanis a házaspár megérkezett a TritonLife Róbert Magánkórházba, kiderült, hogy kevesebb a magzatvíz, mint amennyi elegendő lenne.

Ráadásul Mazsinak pokoli fájdalmakat kellett átélnie, a fájások, a görcsök iszonyúan erősek voltak, emiatt epidurális érzéstelenítést is kapott, ám a szülés ennek ellenére tudott beindulni.

„Így aztán dr. Héra Anna javaslata alapján a feleségem és a gyermek érdekében császármetszést alkalmaztak” – elevenítette fel az akkor történteket Berki Krisztián.

A császármetszés során aztán már minden rendben zajlott, így azonnal mikor a baba világra jött, Krisztián mellkasára tehették a gyermeket.

A hatályos rendeleteknek megfelelően a szülés után három napig mindannyian együtt lehettek a kórház egyik szobájában.

Így anya, apa is a kis Emma Katerina együtt tölthették az első éjszakát is, ami persze nem volt egyszerű, de mégis felemelő volt. Így emlékszik vissza ezekre a pillanatokra Berki Krisztián:

„Már amikor rám rakták a babát, akkor eszembe jutott a nagylányom, Nati. Ettől fogva a feleségemen kívül már két nőről kell gondoskodnom, kettőt kell megvédenem mindentől.

Ez a felelősség inspirál, a legjobb apa és férj akarok lenni. Azt szeretném, hogy a két lányomat ne csak felneveljem, hanem legyenek büszkék arra, ahogy velük foglalkozom” – olvasható a legújabb Hot! magazinban, ahol még több részletet megtudhatsz a szülésről.

Ráadásul itt láthatsz egy képet a babáról, amin a kis Emma Katerina arca is szerepel:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!