Drámai fordulat L.L. Junior kisfiának halálos balesete ügyében: az ügyészség elárulta, ki ellen emel vádat

2019 augusztusának végén történt egy olyan szomorú és végzetes tragédia, ami az egész országot megrázta.

L.L. Junior és Hopp Csilla kisebbik fia, Dávidka autó elé szaladt a tilos jelzés ellenére, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhunyt.

Dávidka idősebb testvérével, édesanyjával és annak barátnőivel volt a végzetes balesetkor. A rendőrség nyomozni kezdett a kisfiú halálának ügyében, és mindezidáig kérdés volt, hogy vádat emelnek-e az édesanya, Hopp Csilla ellen.

Az illetékes kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanya barátnője mulasztott, ezért vele szemben vádat emelt, az édesanyával, Hopp Csillával szemben viszont megszüntette az eljárást.

Blikk információja szerint az ügyészség közleményt adott ki az ügyben, melyben leírják, hogy a társaság a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél a zebrán kívánt átkelni, a gyalogosforgalmat irányító lámpa azonban pirosra váltott, ezért a társaság egy része – köztük a kisgyermek – az úttest szélétől mintegy 0,7 méter távolságra megállt.

A kisfiú mellett jobbról a vádlott, az ő jobbján pedig az édesanya állt. A társaság másik része, köztük a gyermek idősebb testvére, még a piros jelzés előtt átért az úttest túloldalára, ahol megálltak, majd várták, hogy a többiek is átkeljenek.

Dávidka – az idősebb testvérét követve – lelépett a zebrára, ám a mellette álló felnőtt nő, aki Hopp Csilla barátnője, visszahúzta őt, visszatartotta, majd rászólt, hogy nem szabad tovább menni, mert piros a lámpa.

Ezt követően – mivel kizárólag ő tartózkodott közvetlenül a gyermek mellett, aki így az ő felügyelete alatt állt – megfogta a kisfiú kezét.

A gyermek ennek ellenére pár másodperc múlva ismét kiszaladt az úttestre, ahol egy szabályosan, 42-43 km/h sebességgel közlekedő autós elütötte.

A tragédiára a vád szerint Hopp Csilla barátnőjének mulasztása miatt került sor, mert nem járt el kellő gondossággal, így a felügyelete alatt álló kisgyermek kezét nem megfelelő módon és erővel fogta, illetve más módon sem akadályozta meg, hogy a 3 éves kisfiú – miután egyszer azt már megtette – újra az úttestre lépjen – írják indoklásképp a közleményben.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vele szemben gondatlanságól elkövetett emberölés vétsége miatt vádiratot nyújtott be a bíróságra, felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozva.

Leírják: a kerületi ügyészség álláspontja szerint az édesanyát mulasztásban megnyilvánuló büntetőjogi felelősség nem terheli, mivel – valamennyi körülményt figyelembe véve – alappal bízhatott abban, hogy gyermeke a barátnője szoros és közvetlen felügyelete mellett kellő biztonságban van.

A kerületi ügyészség ezért az édesanyával szemben a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt indult eljárást megszüntette.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: RTL Klub)