Dallos Bogi totál kibukott, amikor Puskás Peti elárulta, hány nő volt eddig az életében

A Nyerő Páros egyik adásában kvízjátékot játszottak a párok, amelynek célja, hogy megtudjuk, ki mennyire ismeri a másikat.

Az egyik kérdés igencsak bevállalósra sikeredett, így hangzott: hány nővel volt együtt a párod előtted?

Mikor a Dallos Bogi – Puskás Peti páros került sorra, Bogi nem sok jót sejtett, ezért még csak tippelni sem akart.

Végül Sebestyén Balázsnak sikerült kihúznia belőle egy számot, Bogi 200-at mondott.

Amikor azonban Bogi megtudta a valós számot, finoman fogalmazva sem volt túl boldog.

Puskás Peti nem nagyon szeretett volna nyilatkozni, de Bogi kérésére Balázs elárulta, mi az igazság.

Eszerint Puskás Peti 400 és 500 közötti nővel volt együtt Dallos Bogi előtt.

Bogi érthető módon rettentően kikészült a számot hallva, ott helyben el is sírta magát.

Még a későbbiekben is sírva fakadt, hiszen nagyon sokallta ezt a számadatot.

Csak remélni tudta, hogy szülei nem nézték a műsornak ezen részét. A nem mindennapi jelenetet itt tudod megnézni:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!