“Csak színlelsz” – mondta a háziorvos a kislánynak és hazaküldte: pár óra múlva a lány már halott volt

15 éves Rosie Umney kedves, vidám kislány volt, rengetegen szerették, mindig mosolygott, cukorbetegségét is derűsen viselte.

Egyik nap aztán hirtelen elájult az iskolában. Hazaküldték, ő pedig felkereste háziorvosát.

Miután az orvos megvizsgálta, nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a lány ájulásának.

Azt a diagnózist adta, hogy egyszerű fülgyulladása van, semmi komoly, nem kell színlelnie. A kislány így nem tehetett mást, hazament.

Néhány órával később beállt nála a diabéteszes keteoacidózis, ami egy nagyon súlyos anyagcserezavar!

Ha ezt pedig időben nem veszik észre, akkor életveszélyes állapot is kialakulhat.

Ebben az esetben is ez történt. Rosie-hoz szülei azonnal mentőt hívtak, de már nem sikerült megmenteni az életét.

Az anya vigasztalhatatlan: beperelte a háziorvost, a tárgyalás során pedig elmondta, úgy érzi a háziorvos a hibás.

Annak ellenére, hogy a lány elmondta az orvosának, hogy cukorbeteg, a háziorvos mégsem követte az ilyenkor szokásos protokollt:

nem ellenőrizte a lány vércukorszintjét, sem pedig ketonszint mérést. Ráadásul nem is értesítette a közeli kórházat egy lehetséges diabéteszes keteoacidózis betegről.

Az orvos nagyon súlyos hibát vétett, ami egy kislány életébe került.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Forrás: Mirror)