Az IKEA elárulja, hogy választunk mi, magyarok karácsonyfát: ez derül ki a kutatásból

A magyarok nagyrésze műfenyővel készül az ünnepekre, nem jellemző az ételpazarlás, és a húsmentes karácsonyi menüre is egyre nagyobb a nyitottság.

Ám a kézzel készített, illetve másodkézből beszerzett ajándékok még kevésbé vannak előtérben, és a fenntartható csomagolásról is van még mit tanulni – derül ki az IKEA legfrissebb kutatásából, ami a magyarok karácsonyi szokásait mérte fel.

Az ünnepek közeledtével minden évben felmerül a téma, hogy melyik a jobb megoldás. A több éven át használható, de műanyag fenyő, vagy a kevésbé környezetbarát, de illatozó élőfenyő? A felmérés szerint a magyarok közel fele, mintegy 45,8 százaléka a műfenyő mellett dönt, míg a megkérdezettek 36 százaléka vágott fával ünnepel.

A többi válaszadó földlabdás fenyőt vásárol (8,8 százalék), mely később visszaültethető a természetbe, vagy más, kreatív alternatív megoldásokhoz nyúl (3,3 százalék), mint például a könyvekből állított „fenyőfa”, vagy a falra, karácsonyfa alakjában felhelyezett izzósor. A válaszadók között vannak, de csak nagyon kevesen, akik egyáltalán nem állítanak fát (5,5 százalék).

Gyakran az előkészületek legnagyobb fejfájást okozó része, ám mégis az együtt töltő idő egyik fénypontja a karácsonyi vacsora. A faállítási szokások mellett a kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok továbbra is inkább tradicionálisan húsos ételeket főznek az ünnepek alatt.

A megkérdezettek 27 százaléka állítja, hogy soha nem főz húsmentesen karácsonykor, 51 százalék viszont néha ugyan húsmentes fogással is készül, de nem ez a fő szempont a menü kitalálásakor.

Velük ellentétben csupán a válaszadók 12,7 százaléka az, aki minden évben húsmentesen főz, és hozzájuk csatlakozik további 8,1 százalék, amennyiben vegetáriánus vagy vegán vendég érkezik hozzájuk. A húsmentes karácsony iránti nyitottság leginkább a 18-26 év közötti fiataloknál figyelhető meg a kutatás szerint.

A kutatás eredményei alapján a magyarokra nem jellemző a karácsonyi ételpazarlás, vagy az ünnepek alatt megemelkedett élelmiszer-hulladék előállítás. A válaszadók többsége, 41,7 százaléka lefagyasztja, és később elfogyasztja a karácsonyról megmaradt fogásokat, míg 36 százalék saját bevallása szerint úgy főz, hogy egyáltalán nem is hagy maradékot.

Az ajándékozás elengedhetetlen része a szeretet ünnepének. A digitális világból kissé kiszakadva, a minőségi együtt töltött idő és az élmények ajándékozása is egyre inkább fókuszba kerül, az ajándékbontás a karácsonyfa alatt továbbra is fontos része az ünnepi idillnek. Ám ez meglehetősen sok hulladéktermeléssel járhat, ha nem figyelünk oda.

A válaszadók majd kétharmada (66 százalék) általában klasszikus karácsonyi csomagolópapírt használ, ami az ajándékról letépve sokszor egyből a szemetesben landol. Ugyanakkor 44,6 százaléka dönt olyan ajándéktasak vagy ajándékdoboz mellett, amit a következő évben újra használni lehet.

Sőt minden tizedik ember már kifejezetten újrahasznosítható csomagolópapírt vásárol. A megkérdezettek mindössze 13 százaléka állítja, hogy inkább be sem csomagolja az ajándékokat.

De mit is szeretnénk becsomagolni? Habár ezen a fronton is van némi nyitottság, hiszen a válaszadók több mint fele (54 százalék), bevallása szerint néha készít saját kezűleg ajándékot, használt darabokban már nem szívesen gondolkodnak. 64 százalékuk soha nem szokott másodkézből ajándékozni

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: ikea.com)