Anyukám kért egy kis sót a szomszédtól, pedig nekünk is bőven volt: máig emlékszem arra, mit mondott, miért tette

Még gyerek voltam, amikor ez az eset történt, de amíg élek, nem felejtem el. Mi szerencsére viszonylag jól éltünk a családommal.

Nem voltunk gazdagok egyáltalán, de nélkülöznünk sem kellett. Volt élelmünk, ruhánk, a testvéreimmel iskolába járhattunk.

Az egyik szomszédunk már jóval nehezebben élt a családjával. Viseltes ruhákban jártak, és bizony be-becsöngettek hozzánk, hogy kérjenek ezt-azt, hol egy kis vajat, hol pár szem almát a gyerekeknek.

Éppen ezért nem értettem, amikor egyik nap ebédkor az ellenkezője történt: édesanyám csöngetett be a szomszédékhoz és egy fél kiló sót kért tőlük.

Ők boldogan adtak, pedig ugye egyáltalán nem dúskáltak a javakban.

Még inkább zavarba jöttem, amikor megláttam az ebédlőasztalon a sót, sehogy se értettem, hogy ha van nekünk otthon, anyukám miért kér külön a szomszédtól.

És akkor mondta azokat a szavakat, amikre örökre emlékezni fogok: “Tudod kisfiam, nekik nincsen sok pénzük, és néha kérnek tőlünk dolgokat.

Szóval kértem tőlük valamit, ami nem jelent terhet a számukra. Azért, hogy úgy érezzék, hogy nekünk is szükségünk van rájuk.

Így a jövőben sokkal könnyebb lesz nekik bármikor hozzánk fordulni segítségért, ha szükséget szenvednek valamiben.

Nem érzik majd annyira kínosnak. Mi pedig szívesen segítünk nekik addig, amíg van miből.”

Anyukám sok dologra megtanított még ezen kívül is, de úgy éreztem, ezt le kell írnom, hogy mások is okuljanak belőle.

Oszd meg te is, hogy minél többen olvashassák. 

(Képük illusztráció)