A srác azt gondolta, szuper áron sikerült hozzájutnia a telefonhoz, aztán ő nevetett a legnagyobbat saját butaságán
|Az itt látható thaiföldi tinédzser igencsak megörült, amikor meglehetősen olcsó áron meglátta kiszemelt okostelefonját egy internetes oldalon.
Rögtön meg is rendelte, még az sem riasztotta el, hogy a termék szállítási költsége igencsak magas volt, hiszen a kedvező ár miatt még így is jócskán megérte a vásárlás.
Legalább is mindaddig azt gondolta a fiú, hogy jó boltot csinált, míg ki nem hozták számára az árut, és nem szembesült ő maga azzal, mit eredményez, ha nem vagyunk kellően figyelmesek rendelés közben.
Ugyanis amit kapott, az egyáltalán nem okostelefon volt, sőt, még a telefonhoz sem volt semmi köze.
A fiúnak egy mobiltelefont formázó dohányzóasztalt sikerült megrendelnie!
Telefonálni tehát biztos, hogy nem tud majd vele, de lehet, hogy lakása ékévé válik, és sokkal tovább hasznát tudja majd venni, mint egy okostelefonnak.
Ráadásul ez a figyelmetlenség meghozta az öt perc hírnevet is a kamasz számára.
Így annyira nem is volt bosszús a fiaskót követően, ő nevetett a legnagyobbat saját figyelmetlenségén:
(Képek forrása: Facebook)
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!