A meteorológia kiadta a riasztást, brutális, ami felénk közelít
|A hőség és a zivatarok veszélye miatt is több megyére adott ki figyelmeztetést hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű, késő estére 21 és 26 fok közé hűl le a levegő.
A hőség veszélye miatt Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A délutáni órákban a nyugati határhoz közeli területeken – “jelentős bizonytalanság mellett” – az országba besodródhat egy-egy zivatar.
Az esti óráktól pedig egy nyugat felől érkező hidegfronthoz kapcsolódóan főként a Dunántúl északi felén lehet számítani zivatarokra.
Ezek kelet felé mozogva várhatóan fokozatosan gyengülni fognak, és az éjféli órákig a középső országrészt is elérhetik.
A Dunántúlon helyenként hevesebb zivatarok is előfordulhatnak, melyeket viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás kísérhet.
Zivatarveszély miatt a fővárosra, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Mint látható, hétfőre szinte az egész ország területére riasztást adtak ki a rekkenő hőség miatt, csak a zölddel jelzett megyék maradtak ki.
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
(Forrás: MTI)