95 éves korában elhunyt Gene Hackman – feleségét és kutyáját szintén holtan találták otthonukban! A helyi seriff ezt közölte:
|95 éves korában elhunyt Gene Hackman, legendás hollywoodi filmsztár. A színészt és feleségét, Betsy Arakawát holtan találták Santa Fe-i otthonukban – írja a hvg.hu sajtóértesülések alapján.
A házban ott volt a kutyájuk is, aki szintén elpusztult. Többet egyelőre nem tudni a rejtélyes halálesetekről.
A hatóságok nem gyanakodnak idegenkezűségre. A helyi seriff egyelőre nem közölte, mi okozta Hackman és felesége halálát, és azt sem, hogy pontosan mikor hunyhattak el.
Gene Hackman 1930-ban született Kaliforniában, idén január végén töltötte be 95. életévét.
Pályafutása során olyan klasszikus filmekben játszott, mint a Francia kapcsolat, a Bonnie és Clyde vagy A híd túl messze van. Két Oscar-díjat és három Golden Globe-ot nyert, 2003-ban pedig megkapta a rangos Cecil B. DeMille-díjat.
Hackman évek óta visszavonultan élt, és közel két évtizede nem vállalt filmszerepet. Utoljára a 2004-es Az elnök emberére talál című filmben szerepelt, majd 2008-ban hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi karrierjét.
Jó néhány filmben bizonyította, hogy bármely műfajban megdöbbentően realisztikus alakításokra képes.
Az ügyeletes intrikus szerepkörben ő mindig az okot fürkészte, hogy a figura miért viselkedik úgy, ahogy.
Ritka vígjátéki alakításaiban (Szóljatok a köpcösnek!, Tenenbaum, a háziátok) sem mókázással teszi humorossá a figurát.
Nyugodjék békében.