91 éves korában elhunyt Brigitte Bardot! Itt a haláláról szóló közlemény, amit az alapítványa adott ki:

91 éves korában elhunyt a francia színészlegenda Brigitte Bardot – írja a Guardian című lap a Brigitte Bardot Alapítvány bejelentése alapján.

A közlemény – amely nem részletezi a halál helyét és idejét – kiemeli, hogy a világszerte elismert színésznő és énekesnő úgy döntött, feladja fényes karrierjét, hogy életét és energiáját az állatok védelmének és alapítványának szentelje

A színésznőről ősszel jelentek meg olyan hírek, miszerint súlyos beteg, októberben három hetet töltött kórházban, ahol meg is műtötték, de a pontos okokat nem közölték.

1973-ban abbahagyta a filmezést, és a kicsapongó életmóddal is felhagyott. Fiával próbált szeretetteljes kapcsolatot kiépíteni, de kudarcot vallott.

Igazi párjával, Bernard d’Ormale-lal, akivel haláláig együtt élt, ezután hozta össze a sors. 1992-ben házasodtak össze.

Brigitte Bardot neve összeforrt a francia filmművészettel, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Roger Vadim, aki első férje is volt, valamint Louis Malle és Jean-Luc Godard.

Filmes karrierje során a mainstream és a művészfilmes alkotásokban egyaránt maradandót alkotott, miközben szépsége és karizmája generációkat bűvölt el.

Az 1956-ban bemutatott “És Isten megteremté a nőt” című filmje nemcsak a színésznő pályafutásának csúcspontját jelentette, hanem a korszak egyik legemlékezetesebb alkotásává is vált.

Bardot azonban nem csupán a filmvásznon hódított: modellként és énekesnőként is sikereket ért el. Nyugodjon békében.

Oszd meg, hogy mások is láthassák!