9 kilót adott le Király Viktor felesége, Anita a terhessége után: ezt a 4 szabályt követte
|Király Viktor felesége, Virág Anita tavaly májusban adott életet kisfiának, Kolennek. Természetesen a terhesség alatt átalakult a teste, erről is őszintén beszélt:
“52 kiló voltam a terhesség előtt, és összesen kilencet híztam, amíg Kolen a pocakomban volt” – kezdte Antia a Blikknek, majd így folytatta:
“Eddig nem sok időm volt Kolen mellett figyelni magamra, de most, hogy beállt a napirendünk, már remélem, tudok edzeni egy kicsit. Szeretnék hetente legalább egyszer jógázni, emellett pedig ott vannak a nagy séták, amelyek eddig is a mindennapok részei voltak. Nagyon jó edzés, hiszen tolni kell a babakocsit is, és ilyenkor kitöréseket is szoktam csinálni. Ráadásul Kolen már mászik, és az is jó testmozgás, hogy utána szaladgálok” – mondta jókedvűen az édesanya.
Anita egyébként négy elemből álló tippjét is megosztotta, hogyan nyerhetik vissza újra régi formájukat a kismamák, ez pedig a következő: lelki egyensúly, egészséges étkezés, sportolás és a nőiesség megőrzése.
Ezen a képen jól látszik, hogy a műsorvezető újra csodás alakkal büszkélkedhet:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
(Képek és kiemelt kép: Instagram – Király-Virág Anita)
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!