20 évig dolgozott a mentőknél, kitálal a szakember: “Ha valakinek légzési nehézsége és/vagy tudatzavara van, akkor…”
Amellett, hogy egy ország szorít Gálvölgyi Jánosnak, rengetegen vitatkoznak azon, megfelelően cselekedtek-e a mentők az esettel kapcsolatban.
Győrfi Pál korábban elmondta, hogy Gálvölgyi János esetét a mentésirányító nem az 1-es, csupán a 2-es prioritású esethez sorolta.
Vagyis úgy ítélte meg, hogy a színész nincs közvetlen életveszélyben. Ehhez képest Gálvölgyi Jánost most az intenzív osztályon kezelik, mélyaltatásban van. Miután 41 percig el sem indult a mentő, lányai maguk vitték kórházba.
Ide kattintva megtudhatod, hogy a Kossuth-díjas színész sorsáról mikor dönthetnek az orvosok
Kunetz Zsombor orvos, aki több mint húsz évet dolgozott a mentőszolgálatnál, a Klubrádió Esti gyors című műsorában szólalt meg.
Közölte, mivel nem ismerjük tételesen a beszélgetést a beteg lánya és a mentésirányítás között, ezért nagyon nehéz erről nyilatkozni.
Azt viszont tudjuk – fűzte hozzá –, hogy minden kultúrországban, ha valakinek légzési nehézsége és/vagy tudatzavara van, az azonnali mentőküldést kíván, tehát 1-es prioritású eset.
De, mint hangsúlyozta, nemcsak a diszpécsert kell vizsgálni, hanem az egész körülményhalmazt, amely rámutat arra, hogy a mentőszolgálatnál milyen rendszerhibák vezethetnek idáig.
Vagyis azt kell vizsgálni – sorolta –, hogy akit oda felvesznek, milyen képzést kap, milyen protokoll alapján dolgozik, milyen utasítások vagy esetleg szóbeli fenyegetés hatására végzi a munkáját.
Továbbá: milyen bejelentésekhez kell mentőautót küldeni, milyen bejelentéseket utasíthat el, hány mentőautó állt rendelkezésre akkor, miért van mentőautóhiány a szolgálatnál, miért kell napi rendszerességgel mentőegységeket vidékről napi rendszerességgel felrendelni.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!