Több fogyással kapcsolatos történetben is az a közös szál, hogy a motivációhoz, a végső elhatározáshoz kellett egy nagyon erős lökés. Rosie Mercado esetében is pont ez volt a
Schobert Norbi kisgyerekkora óta az autók szerelmese. Az autókon belül pedig kitüntetett figyelmet szentel az old-timereknek. Azaz a több évtizede gyártott, régebbi, gyakran különleges járgányoknak. Nem meglepő tehát,
Noha Schiffer Miklós az ELTE jogi karán végzett, mégsem mint jogász futott be irigylésre méltó karriert. Nemzetközileg is ismert divat- és stílustanácsadó, divatszakértő vált belőle, olyannyira, hogy az
Noszály Sándor mindeddig hétpecsétes titokként kezelte magánéletét, ám most úgy tűnik, rátalált a szerelem a gyönyörű és intelligens fitnesz- és táncoktató Orsi személyében. A teniszező még arra is
“Tépelődtem, hogy a súlyosbodó járványveszély miatt lemondjam-e a dedikálást, de nem akartam cserben hagyni a rajongóimat” – nyilatkozta a Blikknek Kiszel Tünde. A mostani, 20. jubileumi kiadás korábbi
Ki gondolná, hogy Hollywood egykori ügyeletes szívtiprója, Matthew McConaughey idén már az 51. életévét is betöltötte. A színész 2012-ben vette feleségül a gyönyörű Camila Alvest, jó pár éve pedig
A hétmilliárd feletti nézettségi számot produkáló, rendkívül egyszerű, gyerekeknek szóló videó legyőzte a korábbi rekordert, a Puerto Rico-i Luis Fonsi és Daddy Yankee 2017-es világslágerét, a Despacitót –
Minden sportoló életében meghatározó élmény az első gól, amit ha csak lehet, szeertne méltó módon megünnepelni. Csollák Márkó jégkorongozó és nagyon boldog volt, mikor profi tétmeccsen, a felnőttek
Shane Tusup gyönyörű barátnője, Courtney Brewer San Franciscóban született, sosem úszott versenyszerűen, ám 14 éven át balettozott, és Tusup édesanyjának köszönhetően találkoztak. A világhírű úszóedző, Hosszú Katinka korábbi férje