A mestermágus előre megjósolta Berkinek: 42 éves korában lesz egy törés az életében, amiből akkor tud kijönni, ha…

Berki Krisztián és felesége, Mazsi, mindketten nagyon fogékonyak voltak a spiritualitásra.

Nem meglepő, hogy Mazsi Krisztán halála után még egy halottlátóhoz is ellátogatott, hogy megtudja, mit üzen neki férje.

Ha kíváncsi vagy rá, mit mondott a léleklátó, mi mindent közölt Krisztián, ide kattintva kiderül.

A mestermágus, Frabato a Life TV stúdiójában járt, ahol elárulta, jósolt Krisztiánnak tenyérből.

Nagyon érdekes dolgokat olvasott ki a jelekből a mágus, így beszélt ezekről:

“Én jósoltam neki tenyérvonalból, és a tenyerében az volt, hogy nagyon hosszú élete lesz, még számosítottuk is, hogy 77. Viszont a 7 éves ciklusváltás átír dolgokat.

Az, hogy ő sporttal foglalkozik, és az, hogy mindent elkövetett azért, hogy hírnevet szerezzen, ezáltal pedig csomó olyan dolgot csinált, ami a fizikai testét rongálta, szerintem ez jött most közbe” – kezdte Frabato, majd így folytatta:

“Mondtam neki, hogy nagyon hosszú az életvonala, de van benne egy törés. Igaz, hogy halvány törés, egy vékony törés, ezen simán át lehet ugrani.

De hogyha a 7 éves ciklusokból indulunk ki: volt neki egy nagyon jó hét éve, aztán a következő ciklusban, az utolsó négy öt évben egy stagnálás következett.

Mi azt beszéltük, hogy akkor tudna ebből kijönni, ha helyet változtatna, egy másik országba, vagy valahova elmenne, mert itt egy olyan nyomás alatt van, amit nem tud földolgozni” – árulta el a mestermágus.

“Pont 42 lett volna. A sors ilyenkor benyom olyan dolgokat, amit ha ki tudsz kerülni, elkezded a következő hét évet, ha nem, akkor beleragadsz, valami olyan történik, amit nem tudsz átírni” – hangsúlyozta Frabato

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!