Varga Mikós lánya, Vivien már 19 éves: nemcsak kiváló hangja van, a képeken az is látszik, hogy gyönyörű nővé cseperedett

Varga Miklós lánya, a 19 éves Vivien először a TV2 Ének iskolája című tehetségkutató műsorban mutatkozott be a közönségnek, még 2014-ben. Az énekespalánta akkor még csak 13 éves volt.

Vivien azóta is énekléssel foglalkozik, első albuma Körhinta címmel 2017-ben jelent meg. Ugyanebben az évben megnyerte a Sztárban sztár + 1 kicsi című műsort, amelyben Pál Dénes volt a partnere.

Vivien példaképe két kiváló énekesnő, Céline Dion és Whitney Houston. Céline Dion dalának köszönheti, hogy komolyabban elkezdett az éneklésre koncentrálni.

„Nem volt olyan pont, amikor eldöntöttem, hogy énekesnő leszek, de egyszer odaálltam apu elé, hogy tanítson meg énekelni. Erre azt találta válaszolni, hogy tanuljam meg Céline Dion dalát, a My heart will go ont. Ha azt el tudom énekelni, akkor beszélhetünk. Megtanultam, elénekeltem, mire azt mondta: hibátlan. Emlékszem, nagyon mosolygott” – mesélte korábban a Borsnak.

Viviennek nemcsak jó hangja van, de az évek során bizony gyönyörű nővé cseperedett:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Varga Vivien (@vivi_varga) által megosztott bejegyzés

(Képek: Varga Vivien – Instagram)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!