Egyből meghallgattuk még egyszer: Bon Jovi káprázatos feldolgozást készített az ismert slágerből

Leonard Cohen Hallelujah című számát annyian dolgozták fel a világ minden táján, hogy alighanem napestig sorolhatnánk a különböző verziókat.

Nemcsak ismert, befutott zenészek nyúltak hozzá a dalhoz, hanem ismeretlen előadók is, akik tehetségkutatók színpadán próbálták ki magukat, a zsűri bánatára vagy épp örömére.

Épp ezért, mikor belebotlottunk ebbe a videóba, kissé szkeptikusan nyomtuk meg a Play gombot: hiszen vajon mi újat tudna nekünk mutatni Bon Jovi ezzel a dallal.

Ám már az első néhány hang lejátszása után tudtuk, hogy ez alkalommal igazi gyöngyszemre bukkantunk, nem véletlen, hogy rögtön meg is hallgattuk még egyszer:

Neked hogy tetszik? Ne felejtsd el megosztani!