Váratlan lépésre szánta el magát lemondása után Novák Katalin! Vajon mi lehet ezzel a célja?

Az már korábban kiderült, hogy mi minden illeti meg az egykori köztársasági elnököket. Erről külön jogszabály rendelkezik:

A köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény alapján a volt államfőket életük végéig megilleti:

Államfői illetmény (jelenleg bruttó 5,2 millió forint, ami a bruttó átlagkereset-emelkedéssel növekszik);

Személyes gépkocsihasználat, sofőrrel; Kiemelt egészségügyi ellátás; Három fős titkárság;

Külföldi hivatalos útjaira első osztályú repülő- és vonatjegyek, a kormányváró használata; Valamint ha kéri, akkor állami rezidencia is.

Na de mi a helyzet konkrétan Novák Katalinnal? Mint kiderült, igencsak váratlant lépett a lemondása után!

Lemondása óta ugyanis még nem igényelt szolgálati lakást, titkárságot, egészségügyi ellátást és állami autót sem Novák Katalin – közölte a Telex kérdésére az Országgyűlés sajtóirodája.

Pedig elődjei közül többen is éltek a lehetőséggel: A Telex emlékeztet, Áder János egy 720 négyzetméteres svábhegyi villát kapott a távozása után, amit kb. 1 milliárd forintért újítottak fel.

A plágiumügye miatt lemondott Schmitt Pál viszont nem élt a lehetőséggel, nem igényelt állami rezidenciát.

Fizetését azonban minden bizonnyal megkaphatja Novák Katalin: a volt köztársasági elnökök életük végéig ugyanannyit keresnek, mint a mindenkori államfők, az összeg a házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese, márciustól bruttó 5,2 millió forint havonta.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Képek forrása: Novák Katalin Facebook oldala)