Vakbélgyulladással került kórházba Hoppál Péter államtitkár, onnan írt: “A magyar egészségügy mindenkinek kiváló, aki…”

Hétfőn az Országgyűlésből kellett kórházba szállítani Hoppál Péter kulturális államtitkárt.

A politikust meg is operálták, mint kiderült, vakbélgyulladása volt. Facebook-oldalán leírta a tapasztalatait, és azt, hogy történt az ellátása:

“A mentőre VÁRTUNK, az OMSZ szállított, nem magánmentő, sziréna nélkül;

– a kijelölt, terület szerinti, ÁLLAMI kórház Sürgősségi Betegellátási Osztályára vittek, és igen, nekem is, mint mindenkinek várakozni kellett kora estétől;

– késő este-éjjel lezajlottak a vizsgálatok, amik között szintén várakoztunk, ezek közben derült ki, hogy egyrészt enyhe tüdőgyulladásom van (légkondi okozta!), másrészt a hasi panaszok oka vakbélgyulladás, amit műteni kell;

– a műtő foglalt volt, természetesen vártunk, hajnalban került rám a sor, tegnap 3.30-kor toltak ki a sikeres altatásos műtét után;

– tegnap még nem ehettem, ma csak pépeset, közben folyamatosan vénás antibiotikum koktélt kapok a tüdőgyulladás kezelésére;

– a sebeim gyógyulnak, emiatt ma már el is engedhetnének, de a tüdőgyulladás miatt még 1-2 napot benn kell maradnom

Itt is megerősítem, hogy a magyar egészségügyi ellátás MINDENKINEK kiváló, aki külföldön kipróbálta már ezt, mindenki itthon kezelteti magát, nem véletlen.

Sokadszorra itt is elmondom, a magyar egészségügyi dolgozók szuper szakemberek, köszönetemet fejezem ki az orvosok és ápolók heroikus, kiváló munkateljesítményéért” – olvasható az államtitkár bejegyzésében.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Hoppál Péter Facebook-oldala)