Szlávik János szerint ekkorra dobhatjuk el a maszkokat

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvos volt a Kossuth Rádió április 13-i keddi reggeli műsorának a vendége. A szakember számos fontos kérdésben elmondta a véleményét. Többek között hangsúlyozta:

“Oltás nélkül nem úszható meg a koronavírus. A járvány velünk marad, kisebb gócokban ugyanúgy fertőzhet a jövőben is. Úgy vélem, hogy a koronavírus nem lesz olyan, mint az influenza. Lesznek olyan oltások a közeljövőben, amelyek a jövőbeli mutánsok ellen is védeni fognak. Egy darabig még itt lesz velünk, egyes előrejelzések szerint 2023-ig, előbb-utóbb azonban vége lesz a járványnak” – közölte a főorvos, majd így folytatta:

“Közel hárommillió embert oltottak be eddig, és jó úton járunk, hogy visszatérhessen az élet a régi kerékvágásba, s talán ősszel a maszkoktól is megszabadulhatunk” – mondta el a Kossuth Rádióban kedd reggel Szlávik János.

A szakember jóslata nem túl derűlátó, szerinte tehát akár még szeptemberig-októberig is maszkot kell majd viselnünk.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: ATV)