Szlávik János elárulta, hol tartunk most az 5. hullámban és mikor érhet véget a járvány
|A hét elején Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa ellátogatott a TV2 reggeli műsorába.
A szakember a Mokkában arról is beszélt, szerinte hol tartunk most az ötödik hullámban
“Én úgy gondolom, a múlt hét és ez a hét lesz az, amikor a csúcsot fogják jelenteni a napi esetszámok.
Majd meglátjuk pontosan, de nagyon úgy tűnik, hogy ez a hét lesz a csúcs, és ezután egy lassú csökkenés lesz, viszont a kórházba került esetek száma, az intenzív osztályok esetek száma még emelkedhet.
Nagyon-nagyon sok betegből, akinél diagnosztizálták a fertőzést, most következik majd a második, harmadik negyedik, ötödik fertőzöttségi nap, a betegség pedig ekkor tud súlyosabb állapotot létrehozni” – hangsúlyozta a műsorban Szlávik János.
A szakember ezt követően globálisan is elemezte a helyzetet: „Ez mindenhol a világon így van.
“Úgy tűnik, hogy a következő hetek, esetleg egy-két hónap fogja megmutatni azt, hogy mikor lesz vége ennek az ötödik hullámnak.
“Egészen biztos, hogy ha védőoltást kaptunk vagy átestünk a betegségen, akkor valamiféle védettségünk van.
Úgyhogy tényleg úgy tűnik, hogy már lecsengőben van a világjárvány – zárta le a jövőre vonatkozó előrejelzését a főorvos:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!