Rúzsa Magdi szívszorító vallomása: “Te, aki most odakinn vagy és ugyanúgy aggódsz, gondolj arra, hogy…”
|Szívszorító vallomást tett közzé Rúzsa Magdi a közösségi oldalán. Így ír hármasikrei születésének körülményeiről:
“Nem hiszem, hogy fel lehet készülni arra, hogy az embernek koraszülött lesz a gyermeke. Mindenféle szempontból nagyon megterhelő érzés ez.
A mi történetünk kicsit másképp alakult, hisz a kezdetektől tudtuk, hogy koraszülöttek lesznek a babáink, a kérdés csak az volt, hogy mennyivel korábban érkeznek.
Emlékszem, ahogy számoltam a heteket, hisz minden egyes nap, amit a méhemben töltöttek, egy mérföldkőnek számított.
Voltak napok, amikor mozdulni se mertem a kórházi ágyon, nehogy baj legyen és még előbb érkezzenek.
Még most is kalapál a szívem, ha ezekre a napokra gondolok. Most viszont öröm látni, ahogy ezek a kicsi emberkék a kezdeti hátrányból szinte előnyt kovácsolva haladnak és fejlődnek.
Te, aki most odakinn vagy és ugyanúgy aggódsz, gondolj arra, mindenkinek megvan az útja, és ezek a pici babák erősebbek mindnyájunknál, csak legyen hited, mert én azt látom néha bennük nagyobb az erő, mint egy felnőtt emberben.
Pici ÓRIÁSOK! Isten éltesse őket” – írta bejegyzésében az énekesnő, majd így zárta posztját:
“Ez egy igen fontos téma, örülök, hogy a Pampers Hungary nagyító alá helyezi, hisz Magyarországon minden 10. baba koraszülöttként jön a világra” – hívta fel a figyelmet Magdi.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Rúzsa Magdi Instagram oldala)