Rusvai Miklós lesújtó prognózisa: “A népünnepély megtette nem kívánt hatását, és…”

Rusvai Miklós nem köntörfalazott, amikor legújabb interjújában arról kérdezték, volt-e hatása az augusztus 20-i ünnepségeknek a járvány alakulására.

A neves víruskutató a Blikknek nyilatkozott a témában, és a következőket hangsúlyozta: “Már most látjuk a szennyvízadatokból, hogy a népünnepély megtette nem kívánt hatását. Budapesten és Szegeden koncentráció-növekedést tapasztaltunk. Jövő héttől valószínűleg már a koronavírussal fertőzöttek számán is látjuk ezt”.

Ráadásul az iskola is pont azokban a napokban kezdődik majd, Rusvai Miklós ezzel kapcsolatban közölte: “A gyerekek eddig táboroztak, nyaraltak, most pedig hirtelen nagy közösségbe mennek, ahol könnyen terjeszthetik a vírust. Az esetszámok várhatóan az iskolakezdést követően 8-10 nappal növekednek majd ismét.”

A szakember azt is elárulta a lapnak az interjúban, hogy a fertőzöttek számának látványos felfutását későbbre, októberre várja.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!  

(Kiemelt kép: ATV)