Rendkívüli hír! Rakétatámadás érte Kárpátalját: még közelebb ért a háború Magyarországhoz

A háború kezdete óta most először érte rakétatámadás Kárpátalját, a lövedék a hegyvidék egyik infrastrukturális objektumába csapódott be.

Tart a kárfelmérés és annak tisztázása, hogy vannak-e sérültek vagy áldozatok – közölte Viktor Mikita kormányzó.

A karpatalja.ma portál a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációra (OVA) közlése alapján azt írta, hogy a légitámadás az egyik hegyvidéki járásban történt.

A portál újságírói értesülésre hivatkozva arról adott tájékoztatást, hogy a rakéta a volóci területen csapódott be.

Az Ukrinform ukrán hírügynökség ezzel egy időben arról írt, hogy az oroszok hat nyugat-ukrajnai vasútállomásra mértek csapást.

Információik szerint a károk jelentősek, de személyi sérülés nem történt. A hírből nem egyértelmű, hogy a kárpátaljai támadásról van-e szó.

Kárpátalja kormányzója korábban úgy nyilatkozott: bár nincsenek katonai célpontok Kárpátalján, nem zárja ki, hogy az oroszok akár ezt a területet is lőni kezdik.

Mint a térképen is látható, az a terület, amit most ért rakétatámadás már igen közel van a magyar határhoz.

Ilyen közel magyar területhez eddig még nem lőttek a mostani háborúban:

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: részben MTI)