Rabláncon tartották, szörnyű körülmények között: így reagált élete első simogatására a kutyus
|Az alábbi videóban szereplő kutyus, Sarah éveken keresztül rabláncon tengődött, emberi szeretet, és odafigyelés nélkül. Amikor az állatvédő szervezet tagjai megmentésére sietnek, a csokibarna négylábú megható módon fejezi ki örömét. Úgy bújik a simogató kézhez, mint egy kisgyerek.
A kutyust ráadásul eddig az is korlátozta, hogy élettere nagyon szűk volt, ugyanis a lehető legrövidebb láncra kötötték. Mikor megmentésére siettek nagyon elhagyatott állapotban találták, egészségi állapota is le volt romolva. Az állatvédők mentőakciója után szerencsére hamar, és viszonylag zökkenőmentesen kipihente a traumákat.
Csupán egy kevés szeretetre, simogatásra, és emberi odafigyelésre volt szüksége, ahhoz, hogy boldog, és elégedett kutya legyen. Sarah a világ legboldogabb kutyája lett, amikor új gazdikhoz került, és szerető otthonba költözhetett.
Figyeljünk oda, hogy a körülöttünk levő négylábúak is méltó életet élhessenek, gondoskodjunk róluk, simogassuk meg néha, és szeressük őket, hiszen megérdemlik.
Itt a videó a kivételes pillanatról:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: twice)