Örömhír! Tóth Gabi Facebook oldalán jelentette be, hogy babát vár:

Néhány perce rakta ki Tótha Gabi Facebook oldalára  ezt a bejegyzést:

“Az elmúlt 15 évben abban a hitben éltem, hogy velem ez az Isteni csoda nem történhet meg, hiszen az orvosok nem kecsegtettek sok jóval, most mégis győzött a szeretet, kegyelmet kaptunk, imáimat meghallgatták.

Még nagyon kicsi a pocakomban a gyermekem, nagyon nehéz így beszélni erről, de úgy éreztem, meg kell előzzek minden rosszindulatot, pletykát, szóbeszédet, sajtómegjelenést.
Szerettem volna, ha tőlem tudjátok meg, hogy egy picike élet cseperedik a szívem alatt.

Most nyugalomra van szükségem. Vigyáznom kell magamra és a kicsire.

Szülők leszünk. Feladtam a reményt, hogy ez valaha megtörténik, de új szerepre hívott minket a sors, amiért végtelenül hálásak vagyunk és amit nagyon meg kell becsülnünk, mert tényleg csoda, hogy lehetőséget kaptunk rá. Éppen ezért most egy darabig nem tudok színpadra lépni. Fokozottan figyelnem kell, pihenni sokat és nyugalomban élni.” 

Gratulálunk és nagyon drukkolunk Tóth Gabinak, párjának és természetesen a babának!

A teljes bejegyzést Gabi Facebook oldalán tudod elolvasni.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak a jó hírről!

Itt pedig meghallgathatod Gabi és Majka vadiúj dalát: