Orbán Viktor bejelentette, mikor nyithatnak meg az éttermek teraszai: konkrét napot mondott, közeli a dátum

Orbán Viktor miniszterelnök újabb fontos videóüzenetet tett közzé Facebook oldalán, melyben beszélt az újraindítás következő fokozatairól:

„Most ért véget a kormány ülése. Örömmel láttuk, hogy elértük a hárommillió oltást. Köszönetet szeretnék mondani a kormány nevében mindenkinek, akinek munkáját dicséri ez a szép eredmény” – kezdte mondandóját a kormányfő.

Ezt követően így folytatta:

„A kormány az újraindítás következő lépcsőfokát három és félmillió beoltott emberben határozta meg. Ha ezt elérjük – és reményeim szerint a következő hét közepén szerdán, csütörtökön ez meg lehet, akkor kinyithatnak a teraszok. Ismét visszakapjuk a régi életünk egy darabját. És hogy a vendéglátósoknak is könnyebb legyen, ezért az őket terhelő teraszdíjat eltöröljük.

A kormány döntött az iskolák újraindításáról is: csak fokozatosan és óvatosan haladhatunk, ezért türelmet és megértést kérek a szülőktől. Úgy döntöttünk, hogy április 19-én vagyis hétfőn kinyitjuk az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatos osztályait. A fölső tagozatban marad az otthoni, dikitális oktatás. Az ő számukra az iskola majd a középiskolásokkal egy időben, május 10-én nyílik meg.”

Végül a miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy fogadja el a felkínált vakcinát és oltassa be magát. Itt meg tudod hallgatni Orbán Viktor bejelentését teljes hosszában:

Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!