Orbán Viktor 47 másodperces hanganyagot tett fel közösségi oldalára, amelyben közölte az év egyik legjobb hírét

A kormányfő ma reggeli rádióinterjújában egy 9 lépésből álló enyhítési csomagot jelentett be, többek között megszűnik a kijárási tilalom és a közterületen előírt kötelező maszkviselés is.

A 9 pontot minden részletében IDE KATTINTVA tudod elolvasni. Orbán Viktor a közösségi oldalára feltett ebből az interjúból egy 47 másodperces részletet, amelyben bejelentette, hogy lényegében legyőztük a vírus 3. hullámát. Ezeket mondta:

„Miután a beoltottak száma 4 898 866, ez azt jelenti, hogy a hétvégén minden emberi számítás szerint elérjük az ötmilliót. Ötmillió beoltott magyar, ez korszakhatár, ez azt jelenti, hogy a járvány 3. hullámát letörtük, lényegében le is győztük.

A felnőtt emberek több mint 50%-a Magyarországon átoltott, és ez egész Európában azt hiszem az első vagy második legjobb eredmény, ezért kellő szerénységgel, de azt tudjuk mondani, hogy Magyarország ma a járvány szempontjából védettebb és biztonságosabb ország, mint bármely nyugat-európai ország.”

Itt meg is tudod hallgatni ezt a részletet:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!