Mikes Anna meghozta a szomorú döntést, őszintén beszélt az indokokról: “A szívem szakad meg, hiszen…”
|Mikes Anna szomorú döntést hozott, amit közösségi oldalán tudatott követőivel. Íme a bejelentés:
“Idén sajnos már nem fogok szerepelni a Dancing With The Stars műsorában. Bár a felkérést a TV2-től megkaptam, hosszas mérleges után úgy döntöttem, hogy nem vállalom a szereplést.
Őszintén bevallom, hogy a szívem szakad meg, hiszen az elmúlt négy évad nagyon sok élményt, érzést és a közönség szeretetét jelentette nekem.
Minden porcikámmal imádtam, magaménak éreztem ezt a műsort. A kollégáim a barátaim lettek ès azon túl, hogy tavaly a trófeát is hazavihettük Gáborral, megtaláltuk egymásban a szerelmet is.
Persze, nehéz elengedni azt, amiben sikeresek vagyunk és szeretjük is. Ez pont olyan, mint az élsport.
De hiszem azt, hogy a csúcson kell abbahagyni. Annyi érdekes és szép dolog van az életben, amivel érdemes foglalkozni, amire érdemes időt, energiát szánni.
Aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy csak azokra a felkérésekre mondok igent, amit szívből tudok csinálni.
Idén ez most nem menne, mert úgy érzem a szereplésem nem a táncról szólna, hanem a bulvárról. Ebből pedig én szeretnék kimaradni.
Számomra a magam, és családom nyugalma a legfontosabb, köszönöm mindenkinek a megértést és az eddigi támogatást. Nagyon sok sikert kívánok a műsor szereplőinek, hajrá DWTS.
Ezzel kapcsolatos újságírói megkeresésekre nem szeretnék válaszolni. Köszönöm a megértést” – olvasható a posztban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Mikes Anna Instagram oldala)