Megvan az ítélet VV Fanni ügyében: durva, mennyit kapott vádlott

Hosszas huzavona után, négy és fél évet követően született ítélet VV Fanni ügyében.

Kiderült, mi lesz a fő vádlott, B. László büntetése: ma délelőtt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság.

Az elítéltet 10 évre eltiltották a közügyektől, leghamarabb 25 év múlva szabadulhat.

Mindemellett még 24 millió forint bűnügyi költséget is kell fizetnie. Azonnal őrizetbe vették.

A vádirat szerint 2017. november 20-án B. László az ölében lecipelte Fannit a lány lakásából a ház mélygarázsába.

Majd a bőröndjével együtt az ott parkoló Citroen Cactus típusú bérautója hátsó ülésére helyezte őt, aztán elhajtott a kocsival.

A biztonsági kamera felvétele alapján a szakértők azóta sem tudták megállapítani, hogy a felvételen látható lány abban a pillanatban ájult volt-e, vagy akkor már halott.

Ettől a pillanattól kezdve semmi hír nincs Fanniról, mintha a föld nyelte volna el.

B. László a tárgyalások során VV Fanni barátnőjére kívánta terelni a gyanút, még annak ellenére is, hogy bizonyítékok vannak arra vonatkozólag, hogy a nő a telefonja szerint nem azon a helyen volt, mint a férfi állította.

Ahogy azt az ügyész még akkor kijelentette, ugyan azt nem lehet bizonyítani, hogy szándékos emberölésről van szó, azonban a bizonyítékok, illetve B. László viselkedése alapján egyértelmű, hogy VV Fanni meghalt , és az is, hogy a férfinak van köze hozzá.

B. László ugyanakkor utolsó védőbeszédében is ártatlannak vallotta magát és azt állította, VV Fanninak a legjobbat akarta, és barátnak tartott emberek húzták bele ebbe a slamasztikába.

Nos a bíróság nem osztotta B. László nézeteit és életfogytiglanra ítélte.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!