Megtörte a csendet Tóth Gabi, üzent kritikusainak is: elárulta, min ment keresztül az elmúlt 2 hétben

Mi magunk is hírt adtunk róla, hogy Tóth Gabi volt az egyik sztárfellépője az Eucharisztikus Kongresszus vasárnapi zárónapjának, és Ferenc pápa miséje előtt énekelhetett a Hősök terén összegyűlt híveknek.

Az énekesnő az elmúlt hetekben kapott hideget-meleget, és bizony Gabiban rengeteg érzelem tolult fel emiatt. Közösségi oldalán hosszú bejegyzésben ecsetelte, hogy min ment keresztül, illetve a fellépésének egy részletéről készített videót is megosztotta.

Ezt írja Gabi: “Felléphettem ma a zenészeimmel Ferenc Pápa Szentmiséje előtt. Büszkeséggel tölt el! Büszkeséggel mutatom majd meg Hannarózámnak is! Őszintén elmondom majd neki, hogy az ezt megelőző 2 hétben min mentem keresztül, meghurcoláson, megalázáson, gúnyolódásokon, bélyegzéseken” – kezdett hozzá Gabi, majd így folytatta gondolatait:

“elmondom majd neki, hogy nem adtam fel és a hitem segített ezeken felemelkednem! Mert ez is csak erősebbé, bátrabbá tett! Elmondom majd neki, hogy ezeknek a gyűlöleteknek köszönhetően, mennyi emberi szeretetet is kaptam és új barátokat, kik a régiek helyére érkeztek! (…) Győzött a szeretet! Győztünk” – írta a videó mellé az énekesnő.

Itt te is bepillanthatsz Tóth Gabi produkciójába:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Facebook oldala)