Kitálalt Zámbó Jimmy egykori főnöke: “Rendszeresen megfenyegetett minket, hogy…”
|Joós Istvánnal, Magneoton kiadó alapító tulajdonosával beszélgetett Boros Lajos a Lali király CsütörTöke című műsorában.
Joós rengeteg előadót indított el a sztárság úján, nagyon értett a zenéhez és a zenészekhez.
Zámbó Jimmy is sokat köszönhetett neki. A szakember így emlékezett a “királyra”:
“Jimmy mindig nehéz eset volt, akkor is, amikor megismertem, később pedig még rosszabb volt a helyzet.
Vigyázni kellett vele, hogy meddig engeded be. Volt egy olyan demarkációs vonal, amit ha bárki engedett neki átlépni, azzal visszaélt” – közölte Joós István.
Üzlettársával, a Neoton Família egykori tagjával, Pásztor Lászlóval együtt próbálták kezelni a helyzetet:
“Úgymond labdáztunk vele, amikor az egyikünkkel összeveszett, átadtuk a másiknak. Rendszeresen megfenyegetett minket, hogy elmegy a kiadóból és csinál sajátot. Ám amikor elérkezett volna ez a pillanat, csak annyit kérdezett: mikor kapja meg az előleget.
Jimmy minden évben zsarolt minket. Nehéz eset volt, nem köszönt például soha, ha bejött az irodába.
És nagyon gyorsan akart mindent. Ha a pénztelenségből, a szegénységből, csóriságból találkozik valaki a sok pénzzel, a nagy sikerrel, azt nehéz feldolgozni.
Nem volt pénzügyi műveltsége, nagyon sok pénzt keresett, és ennek a felével, de tán már a negyedével sem nagyon tudta, mit kell kezdeni. Tőzsdézett például, mert hallotta, hogy az divatos, de jobb valamit nem tudni, mit rosszul tudni – árulta el a titkokat Joós István.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: MTI – Földi Imre)