Kásler szigorít: Decembertől csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a szülők az iskola bizonyos területére

Csak védettségi igazolvány birtokában engedik be a szülőket az iskolákba december elsejétől – erről tanúskodik egy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter által szignózott határozat.

A telex.hu által közölt miniszteri levélben az iskolaigazgatókat arról tájékoztatták, hogy ha december elsejétől a gyerekeket iskolába kísérő, vagy onnan hazakísérő szülő – és csak egy szülő – védettségi igazolvány híján csak egy kijelölt pontig léphet az oktatási intézmény területére, amelyet az igazgató jelöl ki.

A portál oldalán meg is tekinthető az aláírt határozat és annak teljes tartalma is elolvasható.

„A gyermeket illetve a tanulót köznevelési intézménybe kísérő vagy onnan hazakísérő egy fő nagykorú személy a koronavírus elleni védettségének igazolása nélkül a köznevelési intézmény területére a köznevelési intézmény vezetője által meghatározott pontig léphet be” – olvasható a miniszter által aláírt határozatban.

A 29/2021 (IX. 19.) Emmi-határozat szerint a tanároktól, diákoktól, iskolai dolgozóktól nem kérnek védettségi igazolványt.

A szülők mellett minden, az iskolába belépő külső személynek fel kell mutatnia valamilyen hazai, uniós, oltási vagy egyéb védettségi igazolást.

Igazolvány nélküli belépésre külső személyek esetében akkor tehet kivételt az iskolaigazgató, ha az illető személy:

“a köznevelési intézmény ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan esemény” következményeinek elhárítását végzi.

Ebbe a körbe azok az esetek tartoznak, amikor az adott személy pl. valamilyen tűzeset vagy baleset elhárításában segédkezik.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!