Kásler Miklós fontos bejelentést tett a maszkokról: kiderült, mi vár az iskolásokra szeptembertől
|“A mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva és a 12 év feletti diákok közül is már 168 ezren felvették az oltást. Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik” – tájékoztatta levelében a köznevelési intézményeket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A levél így folytatódik: „A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.
A szülőktől továbbra is azt kérjük, hogy koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne vigyenek közösségbe, a fertőzésben érintett gyermek, felgyógyulásáig nem látogathatja az intézményt.
Ahogy a mindennapokban, úgy az óvodákban és iskolákban sem kötelező a maszk és már nem kötelező a testhőmérséklet-mérés sem. Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, hogy mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását.”
Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla!
(Forrás: MTI)