Irgalmatlan vihar Szegeden: a színház tetejét leszakította, 3 emberre pedig platánfa dőlt: videón a pusztító szupercella

Szörnyű vihar sújtott le Szegedre tegnap, amely iszonyatos pusztítást végzett az egész városban. Csaknem 800 bejelentés érkezett az a Csongrád megyei műveletirányítási központba, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

“Autókra, családi házakra, főutakra és villanyvezetékekre dőltek fák és több településen áramszünet volt. Több mint százharminc épületben keletkezett kár, középületekben és lakóházakban egyaránt. Emellett a kidőlt fák utakat zártak el és vezetékeket rongáltak meg. A megyeszékhelyen, Szegeden keletkezett a legtöbb kár, de a környező településekről is érkeztek bejelentések.” – írja a katasztrofavedelem.hu.

A vihar kora délután csapott le Szegedre. A 110 kilométer/óránál is erősebb szél számtalan fát döntött ki. A kidőlt fák pedig autókat, felsővezetékeket rongáltak meg. A Szegedi Nemzeti Színház tetejét is megbontotta az erős szél.

Részben leszakította a szegedi nagyszínház tetejének 1978 és 1986 között készült lemezborítását a hétfő délutáni vihar – tájékoztatott Barnák László főigazgató.

A színész-rendező elmondta, értesítették a katasztrófavédelmet és a biztosítót. A tervek szerint kedden délelőtt fóliával lefedik a tetőt, hogy a további beázást megakadályozzák.

Szeged belvárosát sem kímélte a vihar. Három ember, köztük egy súlyosan megsérült, amikor rájuk dőlt egy platánfa a Széchenyi téren. Az egyikük életveszélyesen megsérült, miután a faág betörte a koponyáját. A szegedi hivatásos tűzoltók láncfűrésszel szabadították ki, még a helyszínen újra kellett éleszteni.

A szupercellát többen is lefilmezték, itt az egyik videó: őrületes, amit látunk:

A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk!

(Címkép: szegedma.hu)