Gulyás Gergely: változnak a védettségi igazolványt és a karantént érintő szabályok! Febr. 15-től csak az minősül oltottnak, aki…
|Gulyás Gergely csütörtök délelőtt az év első kormányinfóján bejelentette, elkezdődött az 5. hullám, amit már az omikron vírusvariáns határoz meg.
Gulyás Gergely közölte, hogy jelenleg a kórházi ágyak 75 százaléka szabad. 25 százalékán ápolnak koronavírusos beteget, ez egészen pontosan 2261 embert jelent.
Mellettük 596 tüneteket produkáló ember van még ezeken az osztályokon, náluk még nem egyértelmű a fertőzés.
Az országban 8546 szabad ágy áll rendelkezésre, ennek számát tovább lehet növelni.
A miniszter elmondta: ma már ki lehet jelenteni, hogy a koronavírus omikron variánsa kevésbé súlyos.
Ezért azt látjuk, hogy a növekvő megbetegédsszámból arányosan nem következik növekvő halálozás és kórházi betegszám.
Abban bízunk, hogy Magyarországon is igazolni fogja az ötödik hullám ezeket a feltételezéseket – hangsúlyozta a miniszterelnökséget vezető miniszter.
Minden korábbinál nagyobb betegnövekedés lesz, ez azonban nem hozza magával remélhetőleg a kórházban kezelt betegek illetve az elhunytak számának hasonló növekedését.
Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy a védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul.
Az minősül oltottnak, aki megkapta addig a három oltást (18 év felettiek esetén), vagy a második oltást hat hónapon belül kapta meg.
Lerövidítik a karanténkötelezettség idejét is: 7 nap lesz felnőtteknél, de akár 5 nap után is ki lehet szabadulni karanténból negatív PCR-teszttel, ha nincsenek tünetek.
Az iskolai karantén szabályai is változnak: a karantén 5 nap lesz csak, de azokra vonatkozik, akik még nem oltottak. Vagyis az oltott gyerekeknek nem kell karanténba vonulniuk.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!