Felhívta a balatoni éttermet a fővárosi séf, hogy havi 1,8 milláért lejönne dolgozni: a választ nem tette zsebre

Mi is megírtuk, hogy az egyik tihanyi étterem vezetője arról panaszkodott az RTL Klub Híradójának, hogy álomfizetésért sem talál munkaerőt.

Beszámolt róla, hogy séfhelyettest keresnek a nyárra, és nettó 800 ezerért sem jelentkezik senki, annak ellenére, hogy a szállást és az ellátást is fizetik.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy séfhelyettesen kívül kiket keresnek még a Balcsira, ide kattintva megtudhatod.

Nem csak az említett tihanyi étterem az egyetlen, ahol remekül lehet keresni.

“Ha valaki tapasztalt, tehát már sokadik idényét nyomja végig, akár 600 ezer forintot is megkereshet egy ilyen helyen” – mondta el a sokat próbált balatoni kebabos a Borsnak.

Az ő munkaadói “körülbelül 200 forintos drágulással kalkulálnak, vagyis 1690 forint helyett 1890-ért kínálják majd a kebabot”.

“Ha valóban ér annyit a kollégánk munkája, egymilliónak a felét nálunk is megkeresheti egy munkavállaló” – mondta el a lapnak szintén siófoki munkáltató Bence.

Ő ezért az 500 ezer forintért mindössze az állam által engedélyezett napi 8 órányi munkát követel meg a hét 5 napján.

Egy zamárdi pizzériás viszont így nyilatkozott: “Annyira megőrjítette az emberek ez az egy milla, hogy az alatt már meg sem akarnak mozdulni.

Sőt: a napokban hívott egy fővárosi szakács, hogy 1,8 millió forintért lejönne hozzám dolgozni.

Én meg köpni-nyelni nem tudtam. Mondtam neki, maradj ott, ahol vagy, ott vagy jó helyen” – mondta a vendéglős.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: MTI – Marjai János)